Kezembe került egy idézet László Ervintől: „Napjaink világa annyira érzékeny a látszólag jelentéktelen beavatkozásokra, hogy mindannyian képesek lehetünk megváltoztatni a világot.”
Mindig rácsodálkozok, hogy Jézus mennyire nem erőlködött azon, hogy megfeleljen a környezete elvárásának. Az akkor római provinciaként működő Izrael kiéhezetten várta azt a valakit, aki majd lerázza a népről az elnyomó uralmat. Sokan úgy érezték, Jézus ez a valaki, ezért sokszor megpróbálták királlyá tenni. Ő pedig szándékosan nem élt a lehetőséggel. Inkább csak a barátaival, tanítványaival lógott, és tanította őket – a látszólag jelentéktelen beavatkozások embere volt.
Sajnos kevéssé közismertek Napóleon szavai, amikor Szent Ilona szigetén az általa elért eredményeken és Jézus „eredményein” elmélkedik. Napóleon Nagy Sándorhoz és Cézárhoz hasonlította magát. Megállapította, hogy noha ezek az emberek nagy területeket tudtak elfoglalni, és sok ember a halálba ment a kedvükért, a haláluk után zéró hatással voltak az emberek szívére. Sőt, Napóleon esetében ez már életében bekövetkezett. Még a legnagyobbak hatalma is csak átmeneti volt, és közel sem került ahhoz, amit Jézus, ez az egyszerű ács elért az emberekben. (Ha valakit érdekel a pontos idézet Napóleontól, szívesen átküldöm – sajnos csak angolul van meg.)Vajon miért van az, hogy Jézus nevét még ma is világszerte ismerik, azok is, akik nem tekintik magukat a követőinek? Miért van az, hogy látszólag (politikai-hatalmi szempontból) jelentéktelen tetteivel képes volt megváltoztatni a világot? Csak az egyház hatása? Hogy tudott egy fecske nyarat csinálni?
