nagybetűs ÉLET

A vallási témájú honlapok veszélyesebbek, mint a pornóoldalak - legalábbis az internetes biztonság témájára szakosodott Symantec cég friss kutatása szerint. 5 vallásos site közül legalább 1 tartalmaz valamilyen vírust, míg az erotikus oldalak között ez csak 2,4%.

Megdöbbentő, de a vallás és a pornográfia, és kapcsolódó témaként a prostitúció között nagyon sok a hasonlóság. Az utóbbi kettő arról szól, hogy fizetek azért, hogy megkapjam azt a szexuális beteljesedést, amire vágyok. A vallások pedig - hasonló módon - azt szabják meg, hogy mit kell tennem, adnom azért, hogy a lelki beteljesedést megszerezzem, értelmet kapjon az életem, lelki békém legyen stb. A vallás arra koncentrál, amit én adok cserébe azért, amire én vágyok.

Jézus követése ezért nem vallás. Az ő tanítása arról szól, hogy akkor kaphatjuk meg ezeket a hőn áhított dolgokat, ha személyes kapcsolatban élünk vele. Nem kell fizetni érte, mert ajándékba adja, anélkül, hogy megdolgoznánk érte. Jézus tanítása ezért áll szöges ellentétben más vallások tanításával. A különbség ugyanaz, mint egy elkötelezett szerelmi kapcsolat és egy prostitúció alapú együttlét között.

Isten többször hangot adott annak a Bibliában, hogy dühös, amikor úgy közelítünk hozzá, ahogy a prostituáltakhoz szokás. Mintha azt gondolnák, hogy ha letesszük az asztalra az ötezrest (jó cselekedetek, jótékonykodás, templomba járás stb.), akkor fog Isten szeretni minket. Istennek nincs szüksége ezekre a dolgokra, főleg nem fizetségként a szeretetéért. Ehelyett azt kéri, hogy fogadjuk el a szeretetét "csak úgy", és éljünk vele elkötelezett kapcsolatban.

A vallás lehet, hogy tényleg veszélyesebb, mint a pornó.

„You know I’m no good” – énekelte Amy Winehouse, mielőtt egy hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy véget vet Grammy-díjakkal, drogokkal és rehabokkal szegélyezett életének.

Megdöbbent az őszintesége. Szerintem nekünk, embereknek nem könnyű felvállalni, hogy nem vagyunk jók. Persze őszintébb pillanatainkban beismerjük magunknak, de ezeken a pillanatokon gyorsan túl lehet lenni: elég megnézni valaki mást, és már meg is nyugszunk, hogy az ő élete még nagyobb trágyadomb, mint a mienk.

Engem zavar ez a képmutatás magamban. És zavar ez a képmutatás bennünk, keresztényekben.

Az amerikai író, Philip Yancey írta le egy szerencsétlen, beteg, hajléktalan prostituált történetét, aki már odáig jutott, hogy kétéves kislányát is perverz férfiak rendelkezésére bocsátotta, hogy pénzt szerezzen az anyagra. Amikor egy szociális munkás megkérdezte tőle, hogy gondolt-e arra, hogy az egyháztól kérjen segítséget, megdöbbenve mondta: „Az egyháztól? Már így is eléggé gyötör a bűntudat! Csak még nyomorultabbul érezném magam!”

Érdekes: az efféle nők Jézust felkeresték, mert segítséget, megértést reméltek tőle. Ma az egyházat inkább elkerülik.

Számomra felszabadító a gondolat, hogy Jézus éppen azért jött, hogy az Isten nélkülözése miatt bajba jutott embereken segítsen. Felvállalhatom, hogy nem vagyok jó. Nem kell elhitetnem magammal és a környezetemmel, hogy nálam minden rendben. Levehetem az álarcot.

Tudom, hogy mivel Jézusban hiszek, Isten teljesen elfogad, egyáltalán nem ítél el – és azt is tudom, hogy ezt soha nem tudtam volna kiérdemelni, ezért inkább nem is próbálkozok. Csak élek, szabadon, és hiszek Jézusban, aki kiszabadított.

Íme egy 4 perces videó arról, hogy hogyan:

Azért nem semmi, mik vannak a nagyvilágban. A hírekben olvasom...

A Bibliából és a Koránból kitépett lapokat használt fel cigarettájához egy ausztrál jogászprofesszor, hogy megtudja, melyik ég jobban azon a felvételen, amelyet feltett a YouTube videomegosztó portálra nem sokkal egy koránégetéssel fenyegetőző amerikai tiszteletes bejelentése után. (eredeti itt)

Erről egy anekdota jut eszembe, egy afrikai misszionáriusról, aki Bibliákat osztogatott az utcán. Egy ember odajött hozzá, és a szemébe vágta, hogy elfogadja a Bibliát, ha minden lapjából cigit tekerhet. A misszionárius ráállt az alkura, de megígértette az emberrel, hogy a "felhasználás" előtt mindig elolvassa az adott oldalt. Nem sokáig jutott, csak eddig a versig: "Mert úgy szerette Isten az embereket, hogy egyetlen Fiát (Jézust) adta, hogy aki hisz a Fiúban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert Isten nem azért küldte el a Fiát erre a világra, hogy elítélje az embereket, hanem azért, hogy megmentse őket általa." Ennél a versnél úgy döntött, hogy nem füstölög tovább. Újra felkereste a misszionáriust, és megtért. Eddig a sztori, nem csekkoltam az eredetiségét.

A Koránt és a Bibliát elfüstölő ausztrál csókát egyébként kicsapták az egyetemről.

Az egeremre akadt egy interjúrészlet, ami Michka Assayas francia újságíró Bono-interjúkötetéből származik.  Egy kissé más oldaláról ismerhetjük meg a legendás U2 frontemberét, akiről sokaknak talán csak néhány sláger és a szegény afrikaiak jutnak eszébe.

Erre a beszélgetésre néhány nappal a madridi vonatrobbantások után került sor, ami egy 191 halottat eredményező terrorcselekmény volt. Amikor arról beszélgettek, hogy a terrorizmus gyakran a vallás nevében történik, Bono a kereszténységre terelte a szót.

Ez a beszélgetés második része. A teljes cikk angolul itt található.

Bono: […] Felfoghatatlan, hogy az az Isten, aki a világegyetemet megalkotta, társaságot keres magának, valódi kapcsolatot az emberekkel. De engem igazán a kegyelem és a karma közötti különbség kényszerít térdre.

Assayas: Soha nem hallottalak még erről beszélni.

Bono: Én abban hiszek, hogy mi átköltöztünk a karma birodalmából a kegyelem birodalmába.

Assayas: Hát ezzel most nem sokat tisztult a kép.

Bono: Tudod, minden vallás a karma gondolata köré épül. Tudod, amit beteszel a rendszerbe, azt kapod vissza: szemet szemért, fogat fogért. Vagy, ahogy a fizikában – a fizikai törvényekben – van: minden akcióhoz jár egy ugyanakkora ellentétes reakció. Számomra tiszta sor, hogy a világegyetem középpontjában a karma áll. Ebben teljesen biztos vagyok. Mégis, mindemellett ott van a kegyelem elve is, ami kioltja ezt a „ki mint vet, úgy arat” elvet… A kegyelem szembeszáll az ésszerűséggel és a logikával. Ez a fajta szeretet, ha úgy tetszik, megszakítja cselekedeteink következményének láncát, ami számomra nagyon is jó hír, mert én már nagyon sok hülyeséget csináltam.

Assayas: Azokról is szívesen hallanék.

Bono: Az csak kettőnkre tartozik, Istenre és rám. Nagy bajban lennék, ha végső bírám a karma lenne. Nagyon nagy bajban lennék. Ugyan nem kifogás a hibáimra, de én a kegyelem mellett döntök! Kitartok amellett, hogy Jézus felvitte az összes bűnömet a keresztre. Ismerem magamat, és ezért remélem, hogy nem kell a saját vallásosságomban bíznom.

Assayas: Isten Fia, aki elveszi a világ bűneit – bárcsak tudnék ebben hinni.

Bono: Nekem tetszik az áldozati bárány képe. Tetszik a gondolat, hogy Isten ezt mondja: Na idefigyeljetek nagyokosok, azért megvannak a következményei annak, ahogy éltek, az önzésnek, sőt maga a halál is a bűnös természetetek része, és nézzetek csak szembe vele, nem éltek túl jó életet, ugye?  Krisztus halálának lényege, hogy magára vette a világ bűneit, így amit mi beteszünk a rendszerbe, nem kapjuk vissza, és bűnös természetünk nem aratja le a jogos halálbüntetést. Ez a lényeg. Ez eléggé megalázó… Nem a mi jóságunk az, ami átjuttat minket a menny kapuján.

Assayas: Nem tagadom, ez nagyszerű gondolat. Csodálatos, ha valakinek ilyen reménysége van, még akkor is, ha véleményem szerint ez elég közel áll az őrültséghez. Krisztusnak megvan a helye a világ nagy gondolkodói között. De hogy Isten Fia legyen, ez nem erőltetett kissé?

Bono: Számomra egyáltalán nem egy erőltetett dolog az, hogy Jézus az Isten Fia. Az általános reakció  Krisztus történetére mindig ugyanaz: nagy próféta volt, tényleg egy elég érdekes figura, aki sok mondanivalója volt a számunkra a többi olyan nagy tanítóval együtt, mint Illés, Mohamed, Buddha vagy Konfucius. De ezt a lehetőséget Krisztus nem engedi meg. Nem engedi, hogy ennyivel megúszd. Krisztus igazából ezt mondja: Nem, én nem azt mondom, hogy tanító vagyok, ne hívjatok tanítónak. Nem is azt mondom, hogy egy próféta vagyok. Hanem azt, hogy „Én vagyok a Messiás.” Igen, azt, hogy „Én vagyok Isten emberi testben.” És az emberek erre azt mondják: Na ne már, inkább maradj csak meg prófétának. Egy prófétát még el tudunk fogadni. Igen, kicsit különc vagy. De ott van a sáskát és vadmézet evő Keresztelő János, még ő is belefér. De ne említsd már azt az „M” betűs szót! Mert tudod, akkor keresztre kell, hogy feszítsünk. De ő továbbmegy: Nem-nem. Tudom, hogy azt várjátok tőlem, hogy jöjjek egy nagy hadsereggel, és rázzam le rólatok ezeket az élősködő piócákat, de valójában én a Messiás vagyok. Ez az a pont, amikor az emberek lesütik a szemüket, és ezt mondják magukban: Jaj ne, nem fogja abbahagyni. Tehát végül választás elé állít: Krisztus vagy az volt, akinek mondta magát – vagyis a Messiás – vagy egy komplett őrült. […] Az, hogy a fél világ civilizációját és sorsát egy őrült fordította a feje tetejére – számomra ez az erőltetett…

Később Bono azt mondja, hogy végső soron arra szűkül le a kérdés, hogy tekintünk Jézusra:

Bono: Ha csak egy kicsit olyanok tudnánk lenni, mint ő, a világ meg változna. Amikor Krisztus keresztjére tekintek, amit ott látok, az mind az én mocskom, és mindenki másé. Ezért teszem fel magamnak a kérdést, amit már oly sokan feltettek: Ki ez az ember? Tényleg az, akinek mondta magát, vagy csak egy vallásos bolond? És ez a nagy kérdés, amit mindenkinek magának kell megválaszolnia.

Kezembe került egy idézet László Ervintől: „Napjaink világa annyira érzékeny a látszólag jelentéktelen beavatkozásokra, hogy mindannyian képesek lehetünk megváltoztatni a világot.”

Sajnos kevéssé közismertek Napóleon szavai, amikor Szent Ilona szigetén az általa elért eredményeken és Jézus „eredményein” elmélkedik. Napóleon Nagy Sándorhoz és Cézárhoz hasonlította magát. Megállapította, hogy noha ezek az emberek nagy területeket tudtak elfoglalni, és sok ember a halálba ment a kedvükért, a haláluk után zéró hatással voltak az emberek szívére. Sőt, Napóleon esetében ez már életében bekövetkezett. Még a legnagyobbak hatalma is csak átmeneti volt, és közel sem került ahhoz, amit Jézus, ez az egyszerű ács elért az emberekben. (Ha valakit érdekel a pontos idézet Napóleontól, szívesen átküldöm – sajnos csak angolul van meg.)

Reggelente az Astorián ácsorgok a buszmegállóban. Elég durva szám lenne, ha összeadnám, összesen hány órát töltöttem már el itt. Így hát bőven akad időm nézelődni. Egyik reggel ezt a képet készítettem.

Magyarra valahogy így fordíthatnánk: egyedül a lázadás tart életben. „Nem hallottátok Dózsa György hírét?”

A Converse csukák jó csukák, én pedig nem vagyok reklámkritikus, de ez a felirat elgondolkoztatott. Azért nem mindegy, hogy az ember mi ellen lázad, nem?

A lázadás az én definícióm szerint azt jelenti, ha valaki nem fogadja el a felette álló tekintélyt, vagy az őt körülvevő, és így az életét meghatározni kívánó környezetet. (??)

Voltak nagy lázadók, akik nagyon pozitív hatással voltak a történelemre. Eszembe jut Martin Luther King Jr., aki erőszakmentes lázadásával egy olyan világot álmodott, ahol az embereket nem a bőrük színe alapján, hanem a jellemük szerint ítélik meg. Aztán valakinek elege lett az álmodozásából, és agyonlőtte, de az álom elindult a megvalósulás útján. Vagy egy másik példa a 91 éves Nelson Mandela, az első színes bőrű dél-afrikai elnök, aki korábban apartheid ellenes aktivistaként 27 évet ült börtönben. Idén már csak annyira jutott ereje, hogy körbeautózza a VB-döntő stadionját.

A lázadás azonban alapvetően mégiscsak negatív fogalom, és nagyon nem mindegy, hogy mi ellen lázad az ember. Ha ugyanis pont az ellen lázad, ami a legjobbat jelenti számára, akkor olyan, mintha maga alatt vágná a fát.

Innentől s/nem kötelező velem egyetérteni: úgy látom, az emberiség így lázad Isten ellen. Ha ez a világ Isten világa, ő diktálja a szabályokat, végső soron ő dönt a sorsunkról ÉS HA szeret minket, akkor butaságot csinálunk azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk őt. Ebből a szemszögből a Converse szlogenét valahogy így írhatnánk át: a lázadás az egyetlen dolog, ami visszatart az élettől.

Néhány hete az egyik kolléganőmnek azt találtam mondani, hogy valláspukkasztó vagyok. Magyarázkodok: amikor valaki megkérdezi, hogy milyen vallású vagyok , legszívesebben azt mondanám, hogy egyáltalán nem vagyok vallású. Nem tartom magam vallásos embernek - csak Jézus tanítványa vagyok.

A vallások szabályokat, listákat tesznek az emberek elé: ha ezt meg ezt teszed, akkor OK vagy. Módszereket adnak, amivel szerintük elérhető, megtalálható Isten. A legszűkebb értelemben vett kereszténység - vagyis az, ha valaki Jézus tanítványa - egyáltalán nem erről szól. A vallás arról szól, mi hogyan érhetjük el Istent - az igazi kereszténység arról szól, hogy Isten hogy ért el minket. (Nem nekünk kell fölmászni a hegyre valamilyen vallás útján, mint a népszerű ábra mutatja, hanem Isten jött le a hegyről.)

Sokan úgy gondolják, hogy mind Jézus, mind a Biblia törvényekről beszélnek, meg arról, hogy járni kell templomba, és természetesen adakozni. Pedig ő arról beszélt, hogy Isten létezik, szereti az embereket, és fel szeretné venni a KAPCSOLATOT mindenkivel, aki nyitott erre.

Anne Rice, a 12 részt megért Vámpírkrónikák regénysorozat szerzője néhány napja a Facebook oldalán kürtölte közhírré, hogy kilép a kereszténységből. Mint írja, továbbra is szeretne “elkötelezett maradni Krisztus felé”, de nem akar a része lenni egy ilyen ellenséges, vitatkozó, ellenséges és “méltán népszerűtlen” csoportnak. Azt hiszem, neki is a vallásból lett elege. Nem csodálom.

Szerintem Jézus tanítványának lenni nem vallásosság - hanem maga a nagybetűs ÉLET. Ez a blog erről fog szólni. Mindig kíváncsian várom a megjegyzéseiteket.