Reggelente az Astorián ácsorgok a buszmegállóban. Elég durva szám lenne, ha összeadnám, összesen hány órát töltöttem már el itt. Így hát bőven akad időm nézelődni. Egyik reggel ezt a képet készítettem.

Magyarra valahogy így fordíthatnánk: egyedül a lázadás tart életben. „Nem hallottátok Dózsa György hírét?”

A Converse csukák jó csukák, én pedig nem vagyok reklámkritikus, de ez a felirat elgondolkoztatott. Azért nem mindegy, hogy az ember mi ellen lázad, nem?

A lázadás az én definícióm szerint azt jelenti, ha valaki nem fogadja el a felette álló tekintélyt, vagy az őt körülvevő, és így az életét meghatározni kívánó környezetet. (??)

Voltak nagy lázadók, akik nagyon pozitív hatással voltak a történelemre. Eszembe jut Martin Luther King Jr., aki erőszakmentes lázadásával egy olyan világot álmodott, ahol az embereket nem a bőrük színe alapján, hanem a jellemük szerint ítélik meg. Aztán valakinek elege lett az álmodozásából, és agyonlőtte, de az álom elindult a megvalósulás útján. Vagy egy másik példa a 91 éves Nelson Mandela, az első színes bőrű dél-afrikai elnök, aki korábban apartheid ellenes aktivistaként 27 évet ült börtönben. Idén már csak annyira jutott ereje, hogy körbeautózza a VB-döntő stadionját.

A lázadás azonban alapvetően mégiscsak negatív fogalom, és nagyon nem mindegy, hogy mi ellen lázad az ember. Ha ugyanis pont az ellen lázad, ami a legjobbat jelenti számára, akkor olyan, mintha maga alatt vágná a fát.

Innentől s/nem kötelező velem egyetérteni: úgy látom, az emberiség így lázad Isten ellen. Ha ez a világ Isten világa, ő diktálja a szabályokat, végső soron ő dönt a sorsunkról ÉS HA szeret minket, akkor butaságot csinálunk azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk őt. Ebből a szemszögből a Converse szlogenét valahogy így írhatnánk át: a lázadás az egyetlen dolog, ami visszatart az élettől.